Mátraverebély-Szentkút (2017)

Mátraverebély-Szentkút-Bazilika minor–Barátlakások–Szentkúti-törés–Szt. László hasadék, Szt. László-forrás–Szt. László rétegek–Rétegforrások–Vadász-völgy–Szentkút kifolyója.

18 fővel vágtunk neki a tervezett túrának. Az út egy részén az Ipolyerdő Zrt. által, de a Novohrad-Nógrád Geopark közreműködésével készült ismertető táblák voltak a segítségünkre. (Sajnos tapasztalnunk kellett a vandalizmusnak azt a formáját, amikor a bizonyos látogatók nem értve egyet táblák szövegével azokat önhatalmúlag átírják, összefirkálják). Közös gondolkodással megállapítottuk, hogy a barátlakások nem barlangok, ugyanakkor kialakításuk során jobban láthatóvá tették az üledékföldtani jellegeket. Kézzel tapintottuk a különböző korú és keletkezésű kőzetek vető menti érintkezését. Közvetetten Hermann Ottónak köszönhetően be tudtuk azonosítani az egykori, napjainkra már kiapadt (de vélhetően nem véglegesen) Szt. László-forrást. (A túra helyszínének kiválasztásánál szerepet játszott, hogy 2017-et Szt. László Évévé nyilvánították). Az érdeklődők arra is vállalkoztak, hogy nehézségek árán is, de „bemásztunk” a kevesek által ismert Vadász-völgy szurdokába, ahol piciny „golyók” tömegét láthattuk rétegekbe rendezve. Ezek a tengeri üledék keletkezésével egyidejű különleges vulkáni működés bizonyítéka. A túrázók nagy örömmel fogadták, hogy a szóban elhangzottak tömör összefoglalását is hazavihették a Magyarhoni Földtani Társulat szerkesztésében, egy kiadvány formájában és nem utolsó sorban kitűzőt és néhányan pólókat kaptak a Tarjáni Szabadidősport Klub ajándékaként.