Idén 3. alkalommal volt Geotóp Nap az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó Zempléni Tájvédelmi Körzetben, ezúttal a Sárospatak feletti Megyer-hegyi Tengerszem Természetvédelmi Területen. A Geotóp Nap lebonyolítását a nemzeti park a Magyar Földtani Védegylet Egyesülettel közösen végezte.

A gyalogos geotúra a 37-es számú főút mellett található parkolóból indult október 7-én (szombaton) 10 órakor, a Nagy-Bot-kő egykoron működő gejzírjének kőzetté vált „maradványai” mellől. A lelkes túracsapat tagjai Miskolcról érkeztek a geotóp napi eseményre. A Malomkő Tanösvény útvonalát követve, kellemes sétával 4 óra alatt járta be a csapat a földtudományi és kultúrtörténeti értékekben gazdag geotúra útvonalát, Veres Zsolt túravezető (Magyar Földtani Védegylet) segítségével.

A 300 m magas Megyer-hegy a földtörténeti harmadidőszakban (tercierben), a középső-miocén (bádeni) vulkanizmus során jött létre, s tömegét döntően horzsaköves–kovás riolit ártufa építi fel.

A 15 millió évvel ezelőtt kezdődött vulkáni működés eleinte a tenger szintje alatt zajlott, majd később a vulkáni felépítmények már a vízszint fölé emelkedtek. A tengeri környezetben történő üledékképződésről a riolittufa anyagába bekeveredett puhatestű-héjak (pl. kagylók) lenyomatai mesélnek. A heves robbanásos vulkáni tevékenység során az izzó törmelék a vulkánok oldalában lavinaszerűen hömpölygött le, s a magas hőmérséklete miatt összesült. Így jött létre az a homogén, rétegzetlen szerkezetű kőzet, amely a Megyer-hegy anyagát is alkotja. A vulkanizmus befejeződése után a törésvonalak mentén kovás oldatok áramlottak fel, amelyek a riolittufát átjárták. Az utóvulkáni működés eredményeként a kőzettest puhább részei a kovasav hatására ellenállóbbá váltak, míg egyes részei (mint például a horzsakövek) elmállottak, likacsossá, „darázskövessé” téve a Megyer-hegy kőzetanyagát.

A kovás oldatokkal átitatott vulkáni kitörési termékek megszilárdulásuk után igen keménnyé és ellenállóvá váltak, amelyeket kristályos zárványai és üregei kiválóan alkalmassá tettek a malomkőgyártásra. A Megyer-hegyen már a 15. században működő malomkőbánya volt, ahol a malomkövek fejtését és kidolgozását évszázadokon át hasonló technikával, szerszámokkal és kézi erővel végezték. Az ún. „olasz típusú” malomköveket egy tömbben faragták ki a kovás riolittufából. A 19. század végén bekövetkezett termeléscsökkenés, majd a működés 1907. évi beszüntetése előtt a malomkőbánya átlagos termelése évi 300-450 malomkő között változott. A malomkőbányászat gócpontja a 19. században a szomszédos Király-hegyre tevődött át, ahol már „francia típusú” malomköveket gyártottak (ezeknél már több elemből rakták össze a malomköveket). A bányában felgyülemlett fenékvíz eltávolítására a vízlevezető vágat mélyítését 1844-ben kezdték meg, és évtizedeken át folytatták a középkori Ó-bánya DNy-i szegletében.

A felhagyott malomkőbánya fejtési gödrében kialakult az a tó, melyet később "tengerszemnek" neveztek el. A tavacska mellett az egykori bányászok riolittufába vájt szállásai is tanulmányozhatók. 1997-ben a tavat és környékét természetvédelmi területté nyilvánították.

A hétvége egyértelműen jelezte a szervezőknek, hogy a laikus nagyközönség igen is fogékony a földtudományokra, ha azt közérthetően tolmácsolják nekik.

Jövőre folytatjuk!

Veres Zsolt geológus