Általános jellemzés:
Bár Kapolcsot kétségtelenül a több mint harminc éve tömegeket vonzó Művészetek völgye fesztivál tette ismertté, az Eger-víz völgyében fekvő, vízimalmairól is híres falu és festői környezete földtudományi sokfélesége révén is feltétlenül figyelmet érdemel.
Geotúránk során elsősorban az egykori bazaltvulkanizmus révén kialakult, változatos képződményeket fogjuk tanulmányozni, de nem megyünk el csukott szemmel a kapolcsi kerítésekben, falazatokban látható egyéb (környékről származó) kőzetek mellett sem. A geoparkokra jellemző holisztikus szemlélet jegyében sétánk során megismerjük majd a terület változatos élővilágát és kultúrtörténeti értékeit is, hiszen mindezekre ugyancsak hatással volt a térség gazdag földtudományi öröksége.!
A túra útvonala és rövid leírása:
Jelentkezés a Kapolcsi geotúrára!
|